TÖRÖK IDŐSZAK (XVI. század)

A honfoglalás utáni századok a gazdálkodás, a gyarapodás, fejlődés és olykor a különböző harcok „eredményeként” bekövetkező visszaesések, majd újrakezdések jegyében teltek. Különböző földesurak kezébe kerültek a falvak, némelyeknek csak a nevét őrizték meg az oklevelek, némelyek pedig hírnevet szereztek környékünknek.

A XVI. század első felétől a török hadjáratok és a Habsburg-ellenes felkelések következtében hadak útja lett vidékünk.

  

                                                      A kőszegi vár rekonstrukciós elképzelése                                  Török harcosok ábrázolása                                                                                                                                            (Ferenc Tamás grafikája https://varlexikon.hu/koszeg)

Mohács után egyes zsarnokok rémuralma alatt nyögtek az emberek, majd mindezt betetőzte 1532-ben Kőszeg ostroma. Szulejmán szultán vezetésével 25 napig eredménytelenül ostromolták a várat. A törökök sáskahad módjára vonultak vissza Szakony irányában Sopron felé, közben kirabolták a Répce-vidék falvait.

A hadjáratot követő, 1536-ban kelt adóösszeírás szerint Gereblyén (ma Salamonfa része), Salamonfa, Und a szomszédos Fülessel együtt üresen állt. Az elnéptelenedett falvak lakosságát, ha nem tértek vissza, a földesurak telepítéssel pótolták.

Így került a horvát lakosság Undra a XVI. század viharai között a török elől menekülve és a betelepítések következményeként. Ekkor került Szakony Jurisics Miklós birtokába jutalmul Kőszeg védelméért.

Ez időből való a „Török kút legendája” Egyházasfaluból. Kőszeg 1532-es ostroma után a községben letelepedett néhány török, a hagyomány szerint hét. Iszlám vallásukat, szokásaikat sokáig megtartották. A Gógánfa északi részén fakadó forrást fürdőzési célokra felhasználták.

Az 1690-ben megkezdett egyházi anyakönyvben olvashatjuk, hogy „törökségből” kereszteltek meg egy fiatal nőt, akit egy völcseji nemes vett feleségül.

A török kutat és a mellette levő „Urak fürdejét” a horpácsi Széchényiek használták később.

„Török kút” Egyházasfaluban

 

RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC

 

Az események Salamonfa (Zsira része) történetében is nyomon követhetők.

Salamonfa földesura, Ráttky György a kurucok oldalán jeleskedett. Nevezetes tette, hogy Lehmann Gottfried (porosz kapitány) holttestét megszerezte és becsületben megőrizte.

Von Gottfried Lehmann kapitány, a Castelli dragonyosokkal őrizte az 1701 tavaszán osztrák börtönbe zárt II. Rákóczi Ferencet, kinek fogságát könnyítette, sőt november 7-én ruhát cserélvén vele, meg is szöktette, amiért I. Lipót kivégeztette. Lehmann kapitány egy dragonyos katonamundért húzott Rákóczira, vállára egy lőporos hordót nyomott, aki azután mint szolgálatos katona kisétált a várkapun. A Bambucius nevű hátas pedig már elő volt készítve és vágtában vitte a szökevényt Lengyelország felé.

 A szökés ténye természetesen csakhamar kiderült és Lehmann kapitány a legsúlyosabb büntetést kapta. Lefejezték, és mint árulónak, testét négyfelé vágták és kiszögezték a várkapukra.

                      

Sírkő Kőszegen                                                Ráttky-huszár 

Hogy ez a sírkő máig is Kőszegen állhat, az Ráttky György  salamonfai földesúrnak is köszönhető. Egy éjszaka leple alatt katonáival „lelopták” a kapitány holttestének részeit, megadták neki a végtisztességet és méltón eltemették.

 

AZ 1848-1849-es SZABADSÁGHARC       

A török háborúk és a Rákóczi-szabadságharc leverése után viszonylag békésebb idők következtek szűkebb honunkban. A következő jelentősebb, s minden település életét felforgató esemény az 1848–1849-es szabadságharc volt.

A pákozdi csatatérről menekülő Jellasics bán 8-10 ezer katonáját Theodorovics generális vezette Sopron és Vas megyén át hazafelé. 1848. október 10-én Fertőszentmiklósról a röjtöki erdőn keresztül Lövő felé haladtak. Miután a soproni nemzetőröket és a vasvillás népfelkelőket megfutamították a horvátok, megszállták és kirabolták Lövőt, felgyújtották Újkért és Lédecet. Éjjelre Lédec mellett vertek tábort.

                                        

A csapatok vonulása 1848–1849-ben.                             Devich emlékmű Répcevisen

Másnap Theodorovics a gógánfai erdőn keresztül vezető kőszegi úton indult el, ahol aztán Zsira és Vis között megütköztek a magyarokkal. A magyar huszárok és tüzérek rajtuk ütöttek. A csata délután 4 óráig tartott váltakozó sikerrel. A honvédtüzér Devich János volt, Répcevis község temetőjében nyugszik.

A visi ütközet 50. évfordulóján, 1898. október 11-én emlékművet állított a község a hős honvédtüzér tiszteletére. A templom külső falában lévő, a csatából visszamaradt ágyúgolyók hirdetik ma is a szabadságharc emlékét.

A menekülő ellenség a magyarok visszavonulása után betört a falvakba, Salamonfát, Gyalókát, Gyülevizt felprédálta, Zsirát öt ház kivételével felégette. A környék lakói nemcsak a bajban osztoztak, hanem a segítésben is. A zsirai templom újjáépítésében a horpácsiak, gyalókaiak, a szakonyiak és a locsmándiak is részt vettek.

 

Sopronhorpácson, a volt Széchenyi kastély parkjában áll a „13 platánfa”.

 

Széchenyi Lajos gróf – öccséhez, Széchenyi Istvánhoz és édesapjához, Széchényi Ferenchez hasonlóan – reformgondolkodású és cselekedetű főúr volt. 1848/49-ben a szabadságharc mellett foglalt állást, majd az aradi 13 vértanú kivégzésének hírére még 1849 késő őszén emlékükre 13 platánt ültetett a parkban. Ezzel a tettével Bécs szemében kegyvesztetté vált, és ezért 1855-ben bekövetkezett haláláig minden közszerepléstől eltiltották. Ezek a platánfák a település kegyeleti helyévé váltak. A platánfák száma közben az egészségi okokból végrehajtott kitermelés miatt csökkent. Jelenleg – fiatalabb egyedekkel pótolva – ismét 13 platánfa emlékeztet a bécsi udvar politikai megtorlására.

 

XX. SZÁZADI TÖRTÉNELMI PILLANATOK

A kiegyezés utáni időszak „nyugalmának” az I. világháború vetett véget. Idegen országokból jöttek a levelek, a tudósítások, a gyászhírek az itthoniaknak, hozzátartozóknak.

Aztán Trianon végképp megpecsételte a történelmi Magyarország sorsát.

A trianoni béke idején az osztrákok Zsirát is Ausztria számára követelték. A falu azonban 1922-ben a határkiigazító bizottság előtt hitet tett Magyarország mellett. A Soproni Hírlap így számol be a zsirai tüntetésekről:

„Tegnap reggel [március 8-án] 9 óra óta Zsirán a lakosság lázas türelmetlenséggel magyar díszben várta az antant-bizottságot. Az egész község lobogó díszben volt a falak pedig tele voltak falragaszokkal, amelyeken a következő feliratok voltak: Nem leszünk osztrákok, Zsira magyar község!

 Korabeli plakát Zsiráról

… A község magyar voltánál fogva követelte az Antanttól, hogy hozzá pribék kezek ne nyúljanak, mert ez esetben a nép haragja fegyveres ellenállásban fog megnyilvánulni! Szeretnénk azonban, ha erre nem kerülne sor, hanem a kapzsi osztrákok minden további nélkül lemondanának a fajmagyar községről. Az antant-bizottság tudomásul vette a tiltakozást, aztán tovább utazott.”

       

Vasfüggöny, mint a szabadság és fejlődés gátja.

 A II. világháború következményeként 1945-1948-as években felépítették a vasfüggönyt.

A vasfüggöny megszületése az 1945–1948-as évekre tehető. Sztálin nagyhatalmi törekvése nyomán ez idő alatt jött létre az ún. szocialista tábor kommunista kormányzatok vezetésével. A vasfüggöny ez időtől kezdve, évtizedeken át töltötte be azt a szerepet, amit Sztálin és elvbarátai szántak neki: a tábor országainak hermetikus elzárását Nyugat-Európától.

 

A fizikai korlátozás egyik fajtája volt a nyugati és a déli határunk mentén létrehozott műszaki zár- és erődrendszer, a fokozott határvédelem kiépítése és fenntartása. 1948-ban megkezdődött a műszaki zár, a drótakadályok és aknamezők létrehozása, mely érintette Répcevis, Und és Zsira községeket. A fokozott katonai jelenlét, az elzártság gátolta a régió fejlődését, így a fiatalok nagy számban hagyták el szülőfalujukat.

Ez a tendencia a rendszerváltás óta szerencsére megváltozott. A régió fejlődésnek indult, a fiatalok látnak lehetőséget a vidéki életben.

 A vasfüggöny hatásai; visszaemlékezések

https://www.youtube.com/watch?v=LBRJzpOzaFE&list=PL8k27WIwHnpTmK88Hg2MaThlN4onNLDNI&index=2

 

A nyolcvanas évek végén következett be a rendszerváltás, végre ismét önálló és szabad lehetett hazánk. A szovjet hadsereg állomáshelyei kiürültek, a katonák hazamentek. A vasfüggöny Undon, Zsirán és Répcevisen is leomlott.

 

Lelkileg és fizikailag is szabadok lettük. Akár világot is láthatunk, utazhatunk. Ennek a szabad életnek már ti is részesei vagytok, éljetek vele helyesen!

Falvainkban megalakultak az önkormányzatok, körjegyzőségek, amelyek azóta is irányítják, lehetőségeikhez mérten fejlesztik lakóhelyünket.

 

A lédeciek meg a létra

Jókai Mór „A magyar nép élce” című könyvében az ízes magyar néphumornak állít emléket. Megemlíti – sok más furcsa falu közt – Nagy-Lédecet is. Mivel a magyar nyelvterületen több Lédec nevű község is található, nem tudhatjuk biztosan, melyik faluról is születhetett az a monda, amelyről most olvasni fogtok. Annyi azonban bizonyos, hogy a „nagy magyar mesemondót” megihlető lédeci legények emléke máig él a ma Sopronhorpács községhez tartozó, egykor önálló kis faluban.

 „Ezen és még sok más helységekről tömérdek tréfát mesélnek; persze mese az egész, és nem való dolog.

Nagy-Lédecen miért vitték a létrát keresztben az erdőn keresztül, ennek oka az, hogy a földesúr megtiltá nekik, hogy az erdőn fát vágjanak, ellenben, megparancsolá, hogy a varjúfészkeket pusztítsák. Ők tehát lajtorjával mentek a varjúfészkeket leszedni, azt pedig keresztben vitték át az erdőn, nem hosszában, s így az útba eső fákat kénytelenek voltak levagdalni.”

A horpácsiak azóta  is gyakran mondogatják: „viszi keresztben, mint lédeciek a létrát“.

Ez a szólásmondás a hallott, rövid monda rövidített változata. A mondák szövegei „kopnak”, egy részük gyakran feledésbe is merül, és végül már csak egy-egy szólás vagy közmondás marad belőlük.

Egyházasfalu létrejötte

Egyházasfalu: Egyházasfalva, Dasztifalu és Kisgógánfa egyesítésével jött létre 1933-ban. 1950-ben hozzácsatolták Keresztényt is.

http://egyhazasfalu.hu/kozsegtortenete.html

Olvasd a korabeli levelet!

„Sopronvármegye alispánjától.                                                                       4315/1933 szám.

                                                                                                                Tárgy: Dasztifalu és Kisgógánfa községek                                                                                                                                  bélyegzőinek bevonása.

 Főszolgabiró Ur!                                                                                                Csepreg.

A belügyminister ur a f. évi január 14-én 84.212/VI. sz. a. kelt rendeletével a Dasztifalu, Egyházasfalu és Kisgógánfa községek egyesitéséből alakult község nevét véglegesen Egyházasfalu névben állapitotta meg.

Felhivom, hogy a megszünt Dasztifalu és Kisgógánfa községek bélyegzőit a vármegye levéltárában leendő elhelyezés végett mielöbb küldje be.

Sopron, 1933 évi április hó 1-én.”

(a levéltári dokumentummal megegyező)